2012. február 19., vasárnap

Megerősíti a párkapcsolatot az együtt táncolás?


Aki táncol, előbb-utóbb kivétel  nélkül részt vesz bulikon, bálokon, esetleg versenyeken, tánctáborokban, egyéb táncos eseményeken, ahol kipróbálhatja az elsajátított tudást, megmérettetheti magát, illetve továbbfejlesztheti tudását. 

Aki pedig párjával együtt tanul táncolni, vagy a tánciskolában talál párt, közösen lehetnek mindezek részesei. Az, hogy a közös hobbi párkapcsolatukra milyen hatással van, elsősorban saját magukon és kapcsolatukon múlik. Maga a közös hobbi egy olyan összetartó erő lehet, illetve a tánc egy olyan többletet nyújthat egy kapcsolatnak, amit másként nem tudna egy pár megtapasztalni. 

A tánc kapcsán rengeteg a közös élmény, ugyanúgy együtt élik át a táncórák kikapcsoló, és felüdítő hangulatát, mint a táncok, lépések elsajátításának a sikerét, együtt küzdhetnek egy közös cél  érdekében, közös barátokat szerezhetnek, és megnyílnak a lehetőségek táncos bulik, bálok előtt, ezen túl még a táncversenyeken való részvétel is adott.

 Az mellett, hogy mindezek rengeteg élményt nyújtanak, konfliktusforrások is egyben. Egy kapcsolat ugyanúgy nehezen viselheti a heti táncórák megmérettetésén keletkező konfliktusokat, mint ahogy azt is, ha a pár tagjainak tánccal kapcsolatos céljai eltérőek. 

Kommunikációval, empátiával, megértéssel azonban a tánctanulás során keletkező konfliktusokat meg lehet oldani, sőt mindezek egy párkapcsolathoz is szükségesek. Ha pedig a célok teljesen eltérőek, tehát a pár egyik tagja semmiképp sem szeretne többet, mint minden héten „egy jót táncolni”, míg a másik megmérettetésekre, versenyekre vágyik, viszont együtt szeretnének táncolni, ott kompromisszum szükséges.

Mindent együttvéve azt gondolom, hogy egyértelműen az élménytöbblet a meghatározó. Ez annak ellenére is így van, hogy a nem párkapcsolatban élő táncpartnerekhez képest a párkapcsolatban élő táncpartnerek közötti tánccal kapcsolatos konfliktusok gyakoribbak, és néha napi problémát is okozhatnak. Az együtt táncolással egy olyan oldalát ismerhetjük meg párunknak, amit egyébként a hétköznapokban nem láthatnánk, rengeteg közös élményben lehet részünk, és a közös küzdelem és cél miatt közelebb kerülhetünk egymáshoz. 

Fejtsd ki Te is a véleményed a témával kapcsolatban!

5 megjegyzés:

  1. Hát, ez tök igaz. Én is a férjemmel táncolok, így a saját bőrömön tapasztalom, hogy a közös tánc, mennyi közös élményhez juttat bennünket, ugyanakkor súrlódások is származnak belőle.
    És az is igaz, hogy önismeretre és társismeretre is nagyon jó, hiszen, az új szituáció új reakciókat vált ki, amit eddig talán nem is tudtunk róla, vagy magunkról.

    VálaszTörlés
  2. Ja, szóval a kérdésre az én válaszom: igen, megerősíti. Minél több problémát oldasz meg a pároddal, annál erősebb a kapcsolat. Szerintem... Akiknek semmi kihívás és konfliktus nincs az életükben, azok nem is fejlődnek, és nem is ismerik meg egymást igazán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Én is egyetértek. Bár mi a táncpartneremmel nem vagyunk együtt, mégis a saját bőrömön tapasztalom, hogy ahhoz, hogy meg tudjunk tanulni egy-egy figurát, gyakoroljunk vagy csak táncoljunk egy jót pl. egy buliban, muszáj odafigyelnünk egymásra. Egy kicsit fel kell venni a másik ritmusát és egymásra kell hangolódni ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni. A mi esetünkben spec pont nincs szó párkapcsolatról, de ha elvonatkoztat az ember a tánctól, akkor ugyanezek a tényezők egy párkapcsolatban is elengedhetetlenül fontos szerepet játszanak.

      Törlés
  3. (Nem tudom miért, de nem engedett megjegyzést írni a rendszer, csak miután válaszoltam az egyik kommentre. Csak engem nem szeret, vagy nektek is volt ilyen gondotok?)

    VálaszTörlés