Versenyezni vagy nem versenyezni?

Versenyezni, vagy nem versenyezni – ez itt a kérdés…

S ha ezt a kérdést egyszer már feltettük magunkban, nem szabadulunk tőle, az nem is fog minket békén hagyni, ott fog motoszkálni, míg meg nem válaszoljuk. Hiszen, biztosan oka volt, hogy felmerült. De hogyan döntsük el? 

Amikor az ember elkezd táncolni, nagyon sokféle célja, oka lehet. Lehet, hogy csak egy kis laza kikapcsolódásra vágyik esténként, vagy mozogni akar egy, az irodában végigült nap után; kezdheti valaki sport gyanánt, akár azért, hogy leadjon egy kicsit a felesleges kilókból, és formálja az alakját. Az is lehet, hogy közeledik az esküvő napja, vagy egy bál, ahol szeretné megmutatni egy kicsit magát, s hogy tud táncolni. Netán ismerkedni, barátkozni akar, vagy, épp ellenkezőleg, a már meglévő párjával szeretné szorosabbra fűzni, vagy színesíteni a kapcsolatát, egy újabb közös hobbival. De vannak, akik kifejezetten azzal a határozott céllal indulnak neki, hogy profi táncosok lesznek, és versenyezni akarnak.

S hogy mi volt az eredeti célunk, bármily meglepő, teljesen mindegy, mire oda érünk, hogy mi, vagy valaki más felteszi nekünk ezt a kérdést: akarsz versenyezni? 

Teljesen mindegy, hogy miért akartunk eleinte táncórákat venni, mert, hogy végül mi lesz a kezdeti célunkból, és mit fogunk akarni addigra, amikor ott lesz a lehetőség - azt nem tudhatjuk előre. Így, akárhogy is indultunk, ezen a ponton újra mérlegelnünk kell.

Mert versenyezni ugyebár, nem lehet rögtön, az első néhány tánclépés után. Fel kell mérnünk, hogyan viszonyulunk egyáltalán a tánchoz, mit hoz ki belőlünk, élvezzük-e, örömöt okoz-e amit csinálunk,  s egyáltalán, mire vagyunk képesek. Először is, ki kell próbálni, meg kell tapasztalni, hogy milyen is a tánc íze, s, ahogy mondani szokás, sokaknál evés közben jön meg az étvágy - előfordulhat, hogy magad sem tudtad, hogy ez ennyire fog ízleni, s azon veszed észre magad, hogy egyre többet akarsz falni belőle, és nem tudod, nem is akarod abbahagyni. Különleges fűszer az ételhez, ha még tehetséged is van hozzá. 

Az is lehet, hogy nagy reményekkel indultál, de végül rájössz, hogy a tánc, ha neked is való, nem akarod elrontani ezt a szép hobbit a versenyzéssel. Mert valljuk be, ez azért jár némi stresszel.

Olyannal is találkoztam már, aki túl gyorsan, és túl célirányosan akart a csúcsra törni, s csalódás lett a vége, mert a babérok nem teremtek elég gyorsan, és elég könnyen, s így a lelkesedés is hamar kihunyt. 

Azt gondolom, a jó döntés alapja a reális helyzetértékelés, a kulcsa pedig a jó önismeret. Tudnunk kell, hogy mivel jár a versenyzés, és ennek tükrében fel kell mérnünk, hogy alkalmasak vagyunk-e rá. Néhány kérdés, ami segíthet, ha feltesszük magunknak: elég türelmes és kitartó vagyok-e?; van-e bennem érdeklődés a technikai elemek iránt, örömet okoz-e, ha pontosan és szabályosan tudom kivitelezni az egyes figurákat?; fontos-e nekem a versenyzés annyira, hogy hajlandó legyek sok időt és energiát szánni rá?; kész vagyok-e rá, hogy a cél érdekében ne kíméljem magam akkor se, ha éppen nincs kedvem a gyakorláshoz, vagy fáradt vagyok?; át tudom-e érezni, hogy felelősséggel tartozom a táncpartneremért is, ha közösen úgy döntünk, hogy belevágunk a versenyzésbe?; kész vagyok-e rá, hogy értékelni fognak?; tudom-e megfelelően kezelni a sikert és a kudarcot is?

Emellett elmaradhatatlan és nélkülözhetetlen a segítség, amit a tánctanár nyújt ebben a döntésben Ő az, aki a szakmai tudás átadása mellett, felkészít minket arra, hogy mi vár ránk egy versenyen, és nyíltan elmondja azt is, milyen lehetőségeink, képességeink vannak a táncban. Fontos, hogy ezt őszintén és elfogulatlanul tegye, hiszen nagy csalódás lehet a vége, ha nem látjuk magunkat reálisan, és emiatt irreális elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, és valószerűtlen elképzeléseink vannak mind a versenyhelyzetről, mind a saját képességeinket illetően. 

Ha önmagunkkal már tisztában vagyunk, még mindig van, amit át kell gondolni. A versenyzéshez háttér is kell – rendelkezünk-e vele? Mint tudjuk, versenyekre csak tánciskola, osztályos versenyekre pedig sportegyesület nevezheti csak be a táncosokat. Áll-e a hátunk mögött ilyen, illetve a versenyzési céljainkat és a fejlődésünket támogató felkészítő tanár? A versenyzés ugyanis nem egyéni dolog, hanem csapatmunka, melynek egyenértékű tagja a pár és a felkészítő tanár(ok). Mindenkinek ugyanúgy kell akarnia és dolgoznia azért, hogy a versenyzés eredményes legyen, egymás nélkül nem mentek semmire. Ily módon a döntés egymás iránti felelősséggel és elkötelezettséggel is jár, ezért mindenképpen együtt kell meghozni azt. 

Szólj hozzá Te is! Mondd el a véleményed!