2012. február 11., szombat

Ha buli, akkor Jive-ra fel!


Jive
Ütem: 4/4
Tempó: 40-46 ütem / perc

A Jive eredetét tekintve annyi egészen biztos, hogy Európába Amerikából került át, kialakulásának története viszont nagyon sokfelé ágazik. Európába az amerikai katonák hozták be a XX. században, az 1930-40-es években. De, hogy Amerikába kik által és hogyan került, az már korántsem ilyen egyértelmű.
  
Az egyik elmélet szerint a tánc eredetileg az Egyesült Államok délkeleti részén élő négerek tánca volt, ami megegyezett a floridai seminole indiánok háborús táncával. Az egyik nézet szerint a négerek az indiánoktól másolták a táncot, míg más elképzelés szerint az indiánok vették át a négerektől, akik Afrikából hozták magukkal a Jive-ot. Az utóbbi feltételezésnek nagyobb a valószínűsége, s ez esetben a jive szó az Afrika nyugati részén beszélt wolof nyelvből, a jev szóból eredeztethető, ami azt jelenti „ócsárlóan, becsmérlőn beszélni”.  A jive szó a néger szlengben is hasonló jelentéssel bír: túlzó, félrevezető, csalóka beszédre utal. Az angol szlengben a Jive szó módosított változata, a jibe is sértő beszédet jelent (emellett más jelentései is vannak, úgy mint fekete kereskedelem, marihuána, közösülés). Az angolban a szó mai köznyelvi értelme szerint a Jive annyi, mint hülyeségeket beszélni, dumálni. 

A szó etimológiája alapján (is) a tánc eredete feltételezhetően afrikai, a jive szó pedig a mai, köznyelvi értelmében bolond beszédet jelent.
De táncos tekintetben mit is értünk ma jive alatt? Elmondhatjuk, hogy ez egy általános kifejezés, amelyet alkalmazhatunk minden olyan táncra, amelyek a Lindy Hopból alakultak ki. Ebbe a körbe tartozik a Swing Boogie-Woogie, B-Bop, Le Bop, Rock 'n' Roll, Hustle, Hollywood Style, West Coast Swing, Push, Whip, Shag, Jitterbug-Jive, Disco-Fox – és még lehetne folytatni a sort, attól függően, hogy hol élsz, és mi a kedvenc zenéd. 

Ha a mai Egyesült Királyságban megkérdeznénk különböző embereket, hogy mit takar a jive kifejezés, akkor elég eltérő válaszokat kapnánk, attól függően, hol és milyen formában ismerkedett meg ezzel a tánccal. Ebben talán három fő vonalat különíthetünk el. Az egyik csoport, akik a társastáncon keresztül ismerték meg, tehát a mai nemzetközi latin-amerikai táncversenyekről ismert változatot értik alatta. Vannak azok, akik imádják ezt a fajta zenét, és azt a táncstílust, amit a II. világháború alatt hoztak be az amerikai katonák Európába - ezek volnának a Lindy Hop, Jitterbug, Jive, Rock 'n' Roll … stb. És vannak a táncklubokba járó modern jive kedvelői, amely tánc ismeretes még Ceroc, Le Roc vagy French Jive néven.

A jive, mondhatjuk, hogy egy stílus, amelynek számtalan változata ismert. Ahogy a zenei ízlés, úgy a tánc stílusa is folyamatosan változott, de mindvégig megőrizte alapvető struktúráját és általános vonzerejét.
Ha jive kezdetéhez szeretnénk visszanyúlni, a Lindy Hophoz kell tehát visszamennünk. Ezt 1927-ben nevezték először a nevén, amikor Harlemben a Breakaway és a Charleston ötvözetével létrehozták ezt az új táncot. Ez az új stílus nagyon népszerűnek bizonyult és igen hamar elterjedt. 

A Jitterbug név kb. 1934-ben vált ismeretessé, amikor Harry White (Cab Calloway együttesének a tagja) őrjöngő bogarakhoz hasonlította ezt a táncot (jitter = őrjöngő; bug = bogár), mire Edwin Swayzee (az együttes egy másik tagja) írt egy Jitterbug című dalt, amiből sláger lett, és igen nagy sikert hozott a bandának. Így íródott be a jitterbug szó a tánctörténetbe.

1956-ban, Amerikában, a Rock around the clock című filmben, amelyben Bill Haley azonos című slágerét is hallhatjuk, megkérdezik az egyik táncost, hogy mit táncolnak, mire azt mondja, hogy rock and rollt. Holott, nem táncoltak mást, mint amit addig Jitterbugnak hívtak. Az európaiaknak azonban nagyon tetszett ez a kifejezés, és elkezdték használni.

A tánc fejlődése gyakorlatilag követhetetlen, mert különböző helyeken, különböző irányba mozdult el. Az Egyesült Királyságban a 4/4 ütemű Jitterbug egy viszonylag egyszerű, improvizatív változata terjedt el, ahol a férfi nagyrészt egy helyben marad, és a nőt forgatva, engedi partnerét parádézni. Ugyanakkor Németországban és Franciaországban egy akrobatikus elemekkel tűzdelt, versenyszerű tánccá alakult. A versenytáncos Jive-ot, a korábbi táncoknak egy mérsékeltebb, szalonképesebb változatát pedig angol tánctanárok fejlesztették ki. 

A Jive-hoz kapcsolódó életérzés a vidámság, fiatalosság, temperamentum és tréfa, amelyet változatos, mozgalmas és játékos figurákkal, energikus tánccal fejeznek ki. 

Ha szeretnéd Te is megtanulni a Jive alapjait, akkor kattints IDE!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése